Gyógyító Konyha

Rántotta

A rántotta egy egész ételcsoport neve. Hozzá soroljuk például a pörkölteket és a gulyáslevest.

„Még egy rántottát sem tudsz összeütni” – hangzik minden anyósok legfőbb szemráhányása. Ezt már csak az tudja rekontrázni, ha a meny hányja ugyanezt az anyósa szemére.

És valóban. A tojásrántotta a konyhai szemlélet alapja. Ebből lehet a legtöbbet kihozni.

Az első titka a szalonna. Jófajta füstölt szalonnát kell vékony szeletekben pirítani, ez a győzelem első záloga. Az illat messze hat, erősen és mélyen bemozgat. Ha már üveges a szalonna, szeljünk rá személyenként egy fél fej hagymát. Közepes vastagságú karikákban, úgy, hogy könnyen szétessen. Újabb illatbomba robban, a harmadik szomszéd is ráizgul. Késhegyni paprikával keverjük össze, ha már a hagyma is üveges. Most, és csak most jöhet a kolbász, kisujjnyi vastagságú karikákban. Épphogy átmelegszik, máris önthetjük a tojást.

A tojást üssük először külön tálkába, azután öntsük a serpenyőbe. Így elkerülhetjük, hogy egyetlen rossz miatt ki kelljen dobni az egészet. Hagyjuk, hogy a fehérje kezdjen kicsapódni, csak azután keverjük el. Így színes lesz a rántotta. Épphogy elkevertük, már vegyük is le a tűzhelyről, szinte folyósan. Amíg tálalunk, éppen annyira köt meg, hogy azért kellemesen krémes maradjon.

Vélemény, hozzászólás?

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Ez a honlap sütiket használ. Amennyiben az "Elfogadás" gombra kattint, azzal Ön elfogadja a sütik használatát. A gyogyitokonyha.hu nem gyűjt személyes adatokat. A honlapon elérhető bejegyzések időnként külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak úgy viselkednek, mintha meglátogattuk volna az adott honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, és figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést – amennyiben az adott másik webhelyen rendelkezünk felhasználói fiókkal és éppen be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Bezárás