Gyógyító Konyha

Miből főzünk?

| 0 comments

Vidám társaság volt nálunk, csülkös pacallal traktáltuk. Maradt egy kis leve, csülök benne, másnap felfőztük babbal, chilis babnak. Kiettük belőle a csülköt, úgyhogy harmadnap csirkecombokat főztük bele.

Megettük a babot, maradt csirkecombból, megsütöttük negyednap, paprika- salátával tálaltuk. Maradt a paprikából, ötödnap péntek volt, hát meggrilleztük egy kis cukkinivel és tükörtojást adtunk mellé. Szombatra maradt a grillezett zöldségből köretnek a resztelt májhoz.

Konyhát vinni annyi, mint a múltat összekötni a jövővel. Megtartani és feltárni az erőforrásokat, jövőképet alkotni az élmények szövedékéből. „Tudod, olyan jól esett a múltkor az a zöldbab egy kis pecsenyével…”

A mesterszakácsok egyik (másik) titka, hogy nem használnak, és nem hagynak maradékot. Maradéktalanul könnyű receptet adni szemlélet helyett. Így aztán folyamatosan lépéshátrányban vagyunk.

A párkapcsolatoknál gyakori, hogy az egymástól eltávolodó felek úgy gondolják, teljesen új alapokon kell újjáépíteni kettőjük viszonyát. Ahogy a mesterszakácsok kezdenek a főzésbe. Ami kell, ott van. És csakis az van ott.

A házasság pedig olyan, mint az igazi háztartás igazi konyhával. Van egy csomó maradék, kompót és lefagyasztott cucc. Amikor főzünk, érdemes ezekre is figyelni.

Valahol itt kezdődik a fenntartható párkapcsolat.

A gyerekek is igyekeznek mindenféle viselkedésmódot kipróbálni, ha új helyzetbe kerülnek. Ha megmondjuk nekik a konyhakész receptet, teljesen elsatnyul a kreativitásuk és a problémamegoldó képességük.

A tutinál csak gyengébbek lehetünk. Akik hozzánk fordulnak, a tutit várják.

– Hogyan lehet úgy élni, hogy ne veszekedjünk? – kérdezik, azután gúnyos mosollyal várják a semmitmondó választ. – Na, gurukám, erre köss gombot!

Akárcsak a látványszakácsok, a nagy guruk is kész, vegytiszta megoldásokat adnak. Mi azt mondjuk a párnak: nézzünk körül a házuk táján, nézzük, mi van otthon, abból főzzünk! Valamit csak összeütünk.

Akik úgy gondolkodnak a párkapcsolatról, mint a látványszakácsok, bizony könnyen a rocksztárok és a menzák sorsára jutnak. Folyton ugyanott kezdik újra és ugyanazzal a menüsorral.

Baktay Miklós

Vélemény, hozzászólás?

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Ez a honlap sütiket használ. Amennyiben az "Elfogadás" gombra kattint, azzal Ön elfogadja a sütik használatát. A gyogyitokonyha.hu nem gyűjt személyes adatokat. A honlapon elérhető bejegyzések időnként külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak úgy viselkednek, mintha meglátogattuk volna az adott honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, és figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést – amennyiben az adott másik webhelyen rendelkezünk felhasználói fiókkal és éppen be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Bezárás